top of page
Szerző képeBarbara Nemeth

Ramadan Kareem!

Ramadan és etikettje:

A Ramadan az Iszlám szent hónapja, az elcsendesedés, a hitben való elmélyülés, és a 30 napon át tartó böjt időszaka. Az Iszlám öt alappillérének egyike. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól

(vizet sem!), dohányzástól, a nemi kapcsolattól, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát.

A böjt időszaka a nap járásától függ, északabbra fekvő országokban akár hajnali három órától este kilencig is érvényesek lehetnek a tilalmak. A napkelte / napnyugta időpontja napról napra változik pár percet, melyet minden helyi lakos pontosan tud. A böjtöt a napnyugta percre pontosan meghatározott időpontjában törik meg, mely abból áll, hogy esznek egy kis datolyát, és hozzá isznak egy pohár labant (natúr ivójoghurt). Ezután elmennek a mecsetbe imára. A ramadáni estéken az esti imát követően taravih imát is végezhetnek, mely nyolc, húsz vagy harminckettő rakából, azaz imaszakaszból áll.

Ezután kezdődik a bőséges vacsora, az Iftar, melyet általában közösségben - otthon nagyobb családi körben, ismerősökkel, kollégákkal éttermekben, vagy közterületeken felállított un. Iftar sátrakban fogyasztják el. Másnap a böjt folytatódik az éjszakat lezaró utolsó étkezés a Sehar elfogyasztása után, közvetlenül hajnalhasadás előtt. A napközbeni böjt betartását jogszabály írja elő, illetve törvénybe foglalt szabályok vonatkoznak a nem muzulmám lakosság, ésaz ebben az időszakban Ománba látogató turistákra is.


Az alábbi szabályokat érdemes betartani, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket, esetleges szankciókat:


- napközben, azaz a böjt ideje alatt tilos nyilvános helyen ételt, italt fogyasztani

- a nem muszlimok, turisták a hotelben étkezhetnek, de kizárólag olyan helyen, ahol nincs jelen böjtölő helyi lakos

- az autóban való étkezés, ivás is büntetendő

- tilos a dohányzás, rágózás

- a meleg ellenére a hölgyeknek előírt a visszafogott öltözködés - vállat, térdet takaró nem túl feszes ruházat, szolid smink

- tilos hangos zene hallgatása az autóban

- tilos a szeretet fizikai kifejezése nyilvános helyen

- Iftár vacsora: ha egy ománi Iftárra hív, nem illik elutasítani. A nagyobb városok éttermei szinte kivétel nélkül hirdetnek Iftar vacsorát - mely általában bőséges svédasztalos étkezést jelent.

- udvarias dolognak számít a muzulmánokat Ramadankor "Ramadan Kareem vagy Ramadan Mubarak"-al köszönteni ( áldott, nagylelkű Ramadan ), mellyel kifejezzük a böjt iránti tiszteletünket és együtérzésünket

- hölgyeknek udvarias gesztus az európai öltözetre egy abayát, hosszú kaftánt viselni

- Ramadankor számos gyűjtést szerveznek - főként ételt gyűjtenek a rászorulóknak, érdemes ebben részt venni


Muzulmán országba való utazáskor célszerű informálódni az adott évi Ramadan idejéről.












2 014 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentários


bottom of page